Gravitáció nem létezik: TRIAL

Írta: Kenéz Attila

Kohl János triál motorossal és motoros akrobatával,

 

a Taksonyi Motorosok Egyesületének egyik tagjával beszélgettem.

                                        

       Vannak események az ember életében, melyek meghatározóak lehetnek. Jelesül egy Magyarországon igencsak ismert újság, a Motorrevü 2006-ban népszerűsítő akciót hirdetett. Na, a mi Jánosunk jelentkezett és kiderült számára is, hogy van keresni valója ebben a speciálisnak mondott technikai sportban. - Azóta triálozik.

   Hogy is volt ez?

 

A fent említett promóción tízen vettek részt, kipróbálhatta magát, és Jánosnál betaláltak a srácok, mert kapott egy tesztmotort és annyira megszerette a balanszban maradást, hogy egy év múlva már saját Sherco járgánnyal rendelkezett.   

Ha már itt tartunk: A gép, egy hengerében 290 ccm-ben égeti el a 95-ös oktánszámút, amivel megmozgatja 70 kg önsúlyát és pilótáját, mindezzel közel 21 lóerőt ad le, természetesen magas nyomatékon. Kerekei 21 és 18 colosak, egy nagyobb lufi 0,4 bar nyomásával töltött gumikkal emelve a felniket a kövek közé és fölé. 

   Az eszköz tehát egyedi és ritka, protektor nélküli ruházat és egyenes talpú csizma szükségeltetik. Eddig három kormányt is kellet venni, mert azok bizony eltörtek a használatba. Folytatnám komolyra fordítva a szót, de egy térdszalag szakadást még azért naplóznunk kell.

Elestél János? Hogyhogy?

- Nem.

Leestem, – na de nem a triálosok listájáról. Folytatni kellett és tanulni. Rengeteget gyakorolni, erősíteni a combokat, a hátat és a kezeket, hogy maga alá tudja venni az ember a gépet, mert csak így lehet elsajátítani a legfontosabbat: a koncentráció képességét. E cikk olvasójának is fel fog tűnni, hogy Kohl Jani hol mosolyog, hol meg megint csak mosolyog minden felvételen. Jómagam versenyen nem láthattam, de egyesületünk rendezvényein nem is egyszer lepődtem nagyot a játszi könnyedség és a felfokozott öröm találkozásán, mely jelenségek a bukósisak keretében mutatkoznak főhősünk arcvonásain. Alanyunk annyira szereti a kihívást és az akadályok leküzdését, hogy a torna közben megfeledkezik minden másról.

 A történelem már sok éve jegyzi ezt a műfajt, triál motorokat még a Pannonia gyár is kigördített a csarnokokból, igaz, ezek mai mérlegen mérve nehezek voltak, de a bátrabbak heroikus küzdelmekben alapozták meg azt a látványos sportot, aminek manapság 5 nehézségi szintje lett. Az időkeret pályánként 1,5 minutum, a pontozás egyszerű. A kijelölt szakaszt nyilak jelzik, és minden lábletételt észrevesznek a bírák, természetesen súlyozva annak mikéntjét-hogyanját. Túl sokáig sem gondolkodhatsz, hogy merre haladj tovább, törekedni kell a jó ritmusban teljesített akadályleküzdésre.

 

Na de ki ne látott volna videókat és közvetítéseket ezekről a vakmerő fiúkról, amint látványosan oldanak meg lehetetlennek tűnő mozdulatsorokat. Kifeszítve a pillanatot helyesbíteni szükséges, hiszen főhajtásra ad okot, hogy ebben a sportban lányok és asszonyok is jeleskednek. A 65 éves nagypapák sem restek benevezni a bajnokságokba.   

 A triált művelik szerte a nemzetek, amatőrök és profik. Osztrákok, németek, lengyelek, spanyolok, csehek, olaszok mellett mi magyarok is próbálunk jeleskedni ebben a szakágban. Környezetünkben 5-6 helyen rendeznek nagyobb szabású versenyeket, nálunk megmérettetések alapján minden évben avatnak új bajnokot, a nyeremények nem pénz díjazásúak, de a nevezési összeg is minimalizált. Jani barátunk magyar versenyeken már magának tudhatott 2., 3. helyezéseket.  

 

 Jánossal való beszélgetésem az örömök és sikerek mellett kiterjedt a nehézségekre is. Utánpótlás szinte alig van, a tehetségek kevés eséllyel indulva és az alulfinanszírozottság okán elmaradoztak a közelmúltban. Országunk fő triál régiója jelenleg Keszthely és Szeged. Ami a legnagyobb gond, hogy ezt a nem veszélytelen technikai sportot egyedül nem tanácsos gyakorolni. Legalább két sporttársnak ott kell lennie egy időben és egy helyen, mert óvni, vigyázni kell az akrobatikus elemeket nem nélkülözhető próbálkozások megvalósítóját. Szép és emberi példáját láthatjuk minden felvételen annak, hogy hányan biztosítanak egy-egy versenyzőt a háttérből. Partnert találni pedig nem könnyű, s ha mégis akad társ: egyeztetni a munkával és a családdal jó logisztikai érzéket követel. Aki triálosként olvassa e sorokat és Soroksár vonzáskörzetében keres edzőpartnert, ne mulassza el megkeresni írásunk főszereplőjét.

  Kohl Jani két gyermek édesapja, 12 éves lánya és 4 éves kisfia nevelését, nem mellesleg egy jó házasságot vállalt magára. A család aggódva fogadja el apa kiteljesedését és világi vonzalmát e sokéves tradíció iránt.

  A MAMSZ (Magyar Motorsport Szövetség ), aki napjainkban is hírekkel szolgál a motorsportok iránt, igyekszik egybe tartani ezt a barátságokon alapuló, szeretni való társaságot. Kívánunk nekik kitartást és folytonos lendületet. Tagtársunk is próbált szervezkedni, mert feladatának érzi, hogy tapasztalatait átadja, hogy örömét megossza és segítse barátait a sporttagozat jó eredményeinek elérésében. Hiába, előre kel nézni, versenyeket és példa értékű eseményeket kellene létrehozni annak érdekében, hogy kimozduljanak a fiatalok, hogy erősödjenek testben és akarásban, tűrőképességben és kitartásban.

   Mi, Taksonyi Motorosok büszkék vagyunk és  pajzsunkra emeljük szeretni való és csendes szavú tagunkat,  akinek igyekszünk minél több alkalommal megadni a lehetőséget, hogy elkápráztasson bennünket és vendégeinket a gravitáció leküzdésében, amiről szerinte és bátor barátai szerint nincs bizonyosság. Bár tudnánk több segítséget adni azon felül, hogy egyesületünk honlapján, a www.taksonyimotorosok.hu oldalon minden motorsportban jelzett dolgaidról említést teszünk. 

   Szerencse dolga, hogy kivel milyen jó meglepetés történik élete során. A jó sors Kohl Janinak megadta azt, miben örömét leli, és rajta is múlott, hogy tehetségével, mint talentummal jól sáfárkodott, mert gazdag ember az, ki felülkerekedve nehézségeken jóra törekszik és megvalósítja önmagát. 

2014. év áprilisában Szegeden lesz egy ingyenes triál nyílt edzésnap, ahová az érdeklődőket szeretettel várják.

Mosolyogj Jani, mert az jól áll neked! – a kuplung és a gázkar jó helyen van kezeidben. 

  

                        

   Számítunk Rád és akrobatikus bemutatódra egy közelgő eseményünkön is. Tisztelettel kérünk fel tehát, hogy 2014. május 10-én, a 6. Motoros majális nagyszámú közönségét bemutatóddal megörvendeztesd! Reméljük, hogy versenynaptáradba be tudod illeszteni e jeles eseményt, mert a sok éves tapasztalatok szerint rendezvényünk színesebbé válik attrakcióddal.

  Mosolyogj János, mert az jól áll neked! – a kuplung és a gázkar jó helyen van kezeidben, motorozz nagyon, mutasd meg hogyan is kell művelni ezt a „szakmát”.

 Befejezésül - bármilyen érdekes és egyszersmind furcsa is- épp Széchenyi Istvántól, a legnagyobb magyartól idéznünk, kinek bölcselete úgy látszik, századokon ível át s épp ide illik: 

                   „Azokból a kövekből, melyek utunkba gördülnek, egy kis ügyességgel

                                                                             lépcsőt építhetünk!”  

 

                                                                   

 

 

Találatok: 1382

Kiemelt támogatók

 

 

 

 

 

 

 

 

Támogatók

Látogatók

284434
Ma
Tegnap
Héten
Múlt héten
Hónapban
Múlt hónapban
Eddig
8
45
74
146327
1084
144
284434

Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések