Gondolatok hazafelé - Majálisunk már igen közel.

Írta: Kenéz Attila

Kezeimben már majd egy hónapja ismét érezhetem azt a rezonanciát, mely nem hasonlítható semmi máshoz. Tavasztól őszig ez a vibráció megszokássá válik, de áprilisunk korán hozta idén azt az élményt, mely ismétli évek óta boldog önmagát: az első kilóméterek örömét. Didergő reggeleken, félúton ébredek arra, hogy élek és egyensúlyozva gördülök adott célom felé. A Soroksári út felüljáróin emelkedem gondolatnyival a város fölé és már a nap is megsimogatja szintén emelkedett hangulataimat.  Újra örömmel ismerem fel a kanyarodásba vetett hitemet, tapasztalásom múltbéli kanyarokat hajlít nekem, mert ismét felfedezem a sokszor megtett út szekundumnyi örömeit. Utazom. Részt veszek a forgalomban és arra gondolok, hogy milyen gyorsan vagyok „A” pontból „B” pontban. Lassan hozzá kell szokni újra egy másik időzónához, hiszen a szabályok ismeretében is ’ugrásra’ vagyok képes térben és időben, hiszen motorommal gurulok… és még boldog is vagyok.

 

Éjjel, mikor gyermekeim már lehunyt szemekkel álmodják újra az óvodát és Párom is párnára hajtja halántékát, épp kesztyűt húzok, hogy induljak Hazafelé, arra gondolok, hogy milyen sokan vagyunk éppen így: indulóban, úton. Motorral. Otthonainkba hazatérő motorosok. …és jönnek a kanyarok és lesznek gondolatok:

-          Milyen nagyon jó lesz majd május 10-én Taksonyban sokan lenni egyszerre, és összemosolyogni motorjainkról egymásra.

-          Mennyire szeretni fogjuk majd azt a felszabadult örömöt, míg bejárjuk nagyközségünk utcáit, tereit.

-          Kedves öröm gondolni arra, hogy meleg nyári napsütésben, sok-sok motoron mosolygó emberek dünnyögnek majd a Máv állomás felé és a bemutató után mindenki egyszerre érkezik meg fesztiválunk színpadához!

Az ismeretek birtokában és a jó emlékek szerint a Taksonyi Motorsok 6. Motoros majálisa összehoz minket, minket, akik ebben a régióban fordulunk be abba a kanyarba, melynek végén egy színpad áll és rajta olyan zenekarok, mint a Hollywood Rose, az AB/CD,  és a FIRKIN  zenészei állnak.

A magányos motorosok végre barátokat szereznek, közös túrákat egyeztetnek, és fordulnak egyszerre abba az irányba, melyre az út vezet.

Kezeitekben Nektek is a kormány kicsiny amplitudoju rezgése, Ti is egyre bátrabban billentek bele a kanyarokba. Legyen Nektek is célotok május idusán, május 10.-én Taksony, ahol okot adunk a találkozásra.

Várunk Titeket, motorosokat nagy szeretettel!  Honlapunkon és facebook felületünkön minden információt megtaláltok!

Vigyázzatok magatokra! –mert májusban találkozunk!

 

 

Motoros üdvözlettel:    Kenéz Attila                              TAKSONYI MOTOROSOK

                                                                                    

Találatok: 1331

Kiemelt támogatók

 

 

 

 

 

 

 

 

Támogatók

Látogatók

284434
Ma
Tegnap
Héten
Múlt héten
Hónapban
Múlt hónapban
Eddig
8
45
74
146327
1084
144
284434

Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések