Battán jártunk vasárnap

 


 

Egyesületi tagtársunk Kohl Jani nemzetközi versenyen vett részt Százhalombattán, amire néhányan elkísértük. Ez így túlzás, mert a verseny végére értünk oda, így már nem láthattuk a futamokat, ami amúgy is inkább szlovák házibajnokságnak bizonyult, mert minden kategóriában, minden helyet ?k nyertek meg. Hogy ízelít?t kapjunk, Jani kivitt minket a pályára és bemutatott néhány alapvet? trükköt, amit egy versenyen produkálni kell. Jól szórakoztunk, a bátrabbak ki is próbálták a triál motort. Félóra elteltével visszamentünk a kocsihoz , amibe indulás el?tt mindannyian beletettük a sisakokat, keszty?ket, motoros dzsekiket, mert a pályán csak ránk melegedne. Igazán melegünk, akkor lett mikor a Jani bejelentette, hogy elveszítette az autó kulcsát. El?ször azt hittük, hogy viccel?dik, mert lekéstük a versenyét és így akar törleszteni.

De nem volt vicc, valóban elveszett a kulcs és ami utána történt, olyan volt, mint egy rossz vígjáték. El?kerültek a csavarhúzók, a drótok, kaptunk külföldi segítséget is az autó felnyitásához, de az Astrán nem tudtunk kifogni. Mindezt a Taksonyi Motoros emblémájával díszített pólókban, hogy a lakótelepen, a Tescó áruházban és benzinkútnál mindenki tudja, hogy kik is azok a balfékek, akik ahelyett, hogy motoroznának az egész vasárnap délutánt egy fehér Opel körül töltik.

A megoldást Lacika szállította, aki endúrós sisakban, pulcsiban és egy n?i napszemüvegében hazament a pótkulcsért. Már csak érte kellett aggódnunk, hogy szerencsésen megjárja az utat és ne kívánja meg senki a csinos szemüvegben.

Találatok: 1838

Kiemelt támogatók

 

 

 

 

 

 

 

 

Támogatók

Látogatók

358898
Ma
Tegnap
Héten
Múlt héten
Hónapban
Múlt hónapban
Eddig
17
58
233
220726
1610
1616
358898

Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések